Összehívják Bukarestbe, a KB székházába a magyar és némer "nemzetiségi dolgozók" országos plénumait (országos gyűléseit). (A plenáris összehívását a büróban először októberre, majd decemberre tervezték, de a pártvezetés minden alkalommal elhalasztatta az eseményt.) A magyar és német küldöttek szinte a teljes politikai vezetés színe előtt szólalhatnak fel: több-kevesebb ideig jelen van Nicolae Ceauşescun kívül többek közt Emil Bodnăraş, Manea Mănescu, Fazekas János, Paul Niculescu-Mizil, Gheorghe Pană, Miron Constantinescu, Gere Mihály KB-tagok és Fazekas Lajos Hargita megyei elsőtitkár is. Az első nap külön-külön folyik a tanácskozás, majd a második nap együttes ülést tartanak. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa ülésén negyvenhárman kérnek szót, de csak huszonketten szólalhatnak föl, többek közt Takács Lajos, Sütő András, Szász János, Gáll Ernő, Gálfalvi Zsolt, Toró Tibor, Domokos Géza. A felszólalók általában a köztársasági elnöki funkció méltatása és bizonyos eredmények megemlítése után konkrét hiányosságokra, torzulásokra hívják fel a figyelmet. Hivatkoznak Ceauşescu 1971. évi állásfoglalásaira s arra, hogy egyes területeken az ő útmutatásait nem hajtják végre. Gálfalvi Zsolt például vitába szállt azzal a felfogással, hogy nemzetiségi kérdés már nincs, csupán néhány értelmiségi "élesztgeti". Sütő András többek között kéri a nemzetiségi tanácsok helyi szerveinek létrehozását, és a megyei szervek megerősítését. A tanácskozás legjelentősebb felszólalása Takács Lajosé, aki hosszasan, adatokkal alátámasztva sorolja az oktatás terén meglévő sérelmeket. Azt is felemlegeti, hogy az államigazgatási apparátus esetében a végrehajtó szervek (ügyészség, bíróság, rendőrség stb.) között a magyar kisebbség aránya szinte elenyésző, a magyar feliratok pedig eltűntek. Takács azt sem hallgatja el, hogy az alantas hatóságok sok helyen tiltják a helységnevek anyanyelven történő használatát. A második nap felszólaló Nicolae Ceauşescu többek közt kijelenti, hogy a nemzetiségi tanácsoknak nem a kisebbségi lakosság sajtátos problémáin kellene lovagolniuk, hanem "az általános országépítő feladatokkal" kellene törődniük. Ezután kifejti, hogy az anyanyelven való oktatás nem annyira fontos, hiszen mindenkinek egy nyelvet kell majd beszélnie, a "szocializmus nyelvét" - tehát az államnyelv elsajátítására kell a hangsúlyt helyezni. (Martin Ferenc nagykövet rejtjeltáviratában arról értesíti a külügyminisztériumot, hogy a küldöttek szerint a tanácskozás "teljes kudarccal végződött".) Két nappal később, az RKP KB ülésén megbírálják Miron Constantinescut, hogy "túl liberálisan vezette" a plenárist, ezért felmentik a nemzetiségi tanácsok felügyeletére kapott megbizítása alól. Utóda Ilie Verdeţi lesz, aki kevésbé ismeri a kisebbségi kérdést mint elődje, (aki magyarul is tudott).
1968. június 27.
Váratlanul Bukarestbe hívnak több, mint száz prominens magyar értelmiségit. (Július 3-án a vezető német értelmiségieket is Bukarestbe hívják.) A Központi Bizottság főépületében megtartott találkozón Nicolae Ceauşescu mellett jelen van Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök, Paul Niculescu-Mizil, Leonte Răutu, Dumitru Popescu, Gere Mihály és Fazekas János, a KB titkárai. Míg a felszólalók többsége az aktuális sérelmeket hozza szóba, Takács Lajos, a Bolyai egyetem utolsó rektora beszédében "a nemzetiségi kérdést megoldottnak" tekinti és kijelent, hogy "a legnagyobb baj az, hogy a magyarok még mindig nem tudnak elég jól románul", éppen ezért fokozni kell a román nyelv tanítását. Az egész napos tanácskozást a főtitkár záróbeszéde rekeszti be. A résztvevők legnagyobb megdöbbenésére azonban Ceauşescu a felvetett problémák döntő többségével szemben igen elutasító. A magyar nyelvű szakoktatás megszervezését azzal sepri le az asztalról, hogy "a munkásosztály egységes", és "akármilyen az anyanyelvünk, a fontos, hogy mindenki a munka közös nyelvét beszélje". Itt fogalmazódik meg nyilvánosan először az a tétel, miszerint "valójában mind románok vagyunk, ha a származásunk különböző is
1968. november 15.
Bukarestben megtartja alakuló ülését a Magyar (és Német) Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa. Az országos tanácsok megalakításán a politikai vezetés olyan reprezentatív alakjai vesznek részt, mint Paul Niculescu-Mizil, és Virgil Trofin, az RKP KB VB és az Állandó Elnökség tagjai, a KB titkárai, Fazekas János, az RKP KB VB tagja, a Minisztertanács alelnöke, Iosif Banc, az RKP KB VB póttagja, a Minisztertanács alelnöke, Péterfi István, az Államtanács egyik alelnöke. Ezen kívül jelen van a tanács szervező bizottságának több tagja, valamint a megyei tanácsok kiküldött képviselői is. A gyűlést Takács Lajos nyitja meg, majd többek közt felszól Demeter János, Balogh Edgár, Sütő András, Kovács György marosvásárhelyi író, a Nagy Nemzetgyűlés képviselője, dr. Maros Tibor marosvásárhelyi orvos-professzor, Albert Antal, a Hargita, és Szteklács László, a Szatmári Hírlap főszerkesztői. Péterfi István beszédében többek közt kijelenti: "A tanácsok biztosítani fogják a magyar dolgozók még aktívabb részvételét az egész néppel együtt, a párt és állam politikájának kidolgozásában, és megvalósításában. [...] E tanácsok fontos feladata lesz mind a központban, mind a megyék szintjén, támogatni a párt- az állami és a társadalmi szerveket a magyar lakosság sajátos kérdéseinek tanulmányozásában, hogy szocialista társadalmunk általános érdekeivel összhangban megtaláljuk a legjobb megoldásokat." A 27 fős országos bürónak (bizottságnak) Péterfi István lesz az elnöke, alelnökei pedig Takács Lajos, Király Károly, Méliusz József, és dr. Maros Tibor. A titkár Koppándi Sándor, aki korábban a KISZ KB, majd az RKP KB munkatársa volt. A "dolgozói tanácsoknak" tényleges önállóságuk, tagságuk, infrastruktúrájuk, függetlenített apparátusuk, saját költségvetésük nincs. Helyi (városi, falusi) alapszervezeteik nincsenek, csak megyei. A megyei tanácsok tagságát a helyi megyei pártbizottságon állítják össze, ülést csak akkor hívhatnak össze, ha azt előzetesen engedélyezik.
1971. május 3. - 5.
Bukarestben tárgyal az MSZMP KB küldöttsége (Aczél György, Komócsin Zoltán) az RKP KB képviselőivel, Paul Nicolescu-Mizillel és Manea Mănescuval. A magyar fél felveti, hogy "vizsgálják meg az 1954-ben megszüntetett kolozsvári magyar konzulátusi hivatal felállításának lehetőségét, s a két ország külügyminisztériumai kössenek erről megállapodást.
